Gyula -fürdő, vár, kolbász, pálinka és még mi egymás

2020.06.16

Te melyikkel kezdenéd ezek közül a nyaralást? :)

Az Alföldi kisváros, mely Békéscsabától 16 km-re fekszik, a Fehér körös bal partján. Sok parkjával, műemlékével, hangulatos utcáival a fák, virágok és vizek városaként várja az egész családot Gyula, hogy ha nem is kipihenve (mert tudjuk, hogy kisgyermekekkel a nyaralás nem erről szól), de élményekkel felpakolva térjünk vissza a hétköznapokba. 

Nézzük, milyen élményekkel gazdagodhat a család, ha idén nyáron Gyulán jár?

1. Csobbanjunk egyet: Gyulai várfürdő

Június 24., szerdától a Gyulai Várfürdő újra teljes körű szolgáltatással várja új és visszatérő vendégeit!
A fürdő 8.00 - 19.00 óráig (uszoda 06.00 - 19.00) tart nyitva, újra használhatók lesznek gyógyvizes és beltéri medencék, illetve elérhetőek a gyógyvizes gyógyászati kezelések is.

2. Ami nem vár-athat sokat magára: Gyulai vár és Almásy-kastély

Május végétől szintén látogatható már a várudvar és a torony is. De önmagában a vár előtti rész, vagy az Almásy-kastély parkja is megér egy sétát a lurkókkal. Mindkét helyen többféle programmal találkozhatunk már (mint pl. térzene, vagy kastélymesék).

3. Itt együnk sütit, nyaljunk egy fagyit: Magyarország 2. legrégebbi cukrászdájában a Százéves cukrászdába vagy a Kézműves cukrászdába is betérhetünk és garantáltan nem fogunk csalódni. A diétát majd nyaralás után folytatjuk/kezdjük el. ;)

4. Ha korog a gyomrunk és egy gyerekbarát étteremre vágyunk: irány Géza konyhája, vagy a Viharsarki Sernevelde.

A Géza konyháját a város szívében, a természet és a víz közelében találjuk játszósarokkal és terasszal is rendelkezik.

A Viharsarki Sernevelde igazi kuriózum lehet az egész családnak: az udvaron saját játszótér és rajzfal várja a kisebbeket, míg a felnőttek a sörfőzés rejtelmeivel is ismerkedhetnek a finom ételek mellett. 

5. Csinálhatunk jópofa családi fotót az I love Gyula szerelemlakatnál, vagy a Vár melletti Gyula feliratnál.

6. Pattanjunk kisvonatra, vagy béreljünk bringó hintót.  De nagyobb gyerekekkel evezhetünk is egy hajóban, vagy vizibiciklizhetünk miközben felfedezzük a várost. 

6. Irány Anya, vár a tanya: Steigervald tanya

Kocsikázhatunk, lovagolhatunk, nézhetünk többek között szürke marhát, bivalyokat, vagy őzet, vaddisznót, játszóterezhetünk, aztán ha már jól megéheztünk, egy bográcsos egytálétellel koronázhatjuk meg a napot. (Ez utóbbit csak óvatosan mostanság ;))

7. Ha az állatokból sosem elég irány Pósteleki Szabadidős Park, vagy Szarvason a Körösvölgyi Állatpark

Pósteleken találunk többek között egy cuki kis csárdát,  vadasparkot, de szerintem a gyerekeket a játékparkban fogjuk elveszíteni, ahol több állásos kötélpálya, légvár, trambulin, homokozó, körhinta, óriás- sakk és malom is segít abban, hogy este mindenki jól aludjon. :)

8. Ha egy izgalmas szabadulójáték is szóba jöhet (természetesen nagyobb gyerekek esetén), akkor irány az  Odalent szabadulószoba Gyula

A játék lényege, hogy egy berendezett, zárt pincéből fizikai erő használata nélkül, logikai feladatok megoldása során kell kijutni.  Elsősorban 14 év feletti gyermekekkel ajánlom. 


Na, de mi tegyünk, ha esik az eső? 

Sajnos a Wellness Hotel Gyula játszóháza idén nyáron külsős vendégeknek nem látogatható (békeidőben ez a játszóház és az Aqua Palota lehetne a mentsvárunk). De ha mindenképpen egy fedett játszóházra vágyunk (vagy muszáj elmennünk, mert a lurkók energiaszintje megköveteli), akkor irány Békéscsabán a Csaba Centerben működő Tarka Barka játszóház, de ha éppen nem szakad az eső, a fenti programok közül is válasszunk bátran. A fürdőben lévő Aqua Palota is kiváló esőprogram. 

Azonban ne feledkezzünk meg magunkról (felnőttekről) sem a nyaralás alatt: A fürdőben már elérhetőek a masszázs szolgáltatások (például a délutáni szieszta alatt is), de akár, míg a kicsik a fagyit majszolják a Vár melletti sétánk során, a Várbüfé-ben egy gyulai pálinkát is megkóstolhatunk. 

Szerintem ezekkel mindenkinek mosolygóson telnek majd a napok Gyulán. :)

A kérdés már csak az, hogy hol aludjunk? De ehhez is hoztam tippeket: 

Kedvezményes szállásajánlatok Gyulán

Reklám 

Corso Boutique Hotel****  39. 900 Ft

3 nap/2 éjszaka, félpanzióval, 2 főre

Felhasználható: 2020. június 15-től - 2020. december 21-ig hétköznapokon

  • Hétvégén és főszezonban felár ellenében foglalható a csomag
  • Szabad kapacitás függvényében a szálláshely által visszaigazolt időpontban! Kivéve kizárt időszakban!
  • Hétvégi felár: 12 000 Ft/csomag - 2020. 09. 01 - 2020. 12. 21. közötti felhasználás esetén
  • Szezon felár: 10 000 Ft/éj - 2020. 06. 15 - 2020. 08. 31. közötti felhasználás esetén, (ezen időszakban hétvégi felár nem kerül felszámításra)
  • Superior szoba felár: 7 000 Ft / 2 fő / éj
  • Éjhosszabbítás: 20 000 Ft / 2 fő / éj - 2020. 09. 01 - 2020. 12. 21. közötti felhasználás esetén, 25 000 Ft / 2 fő / éj - 2020. 06. 15 - 2020. 08. 31. közötti felhasználás esetén
  • Az utalvány nem használható fel: 2020. augusztus 20. - 2020. augusztus 23.: Kizárt időszak 2020. szeptember 17. - 2020. szeptember 20.: Kizárt időszak 2020. október 22. - 2020. október 26.: Kizárt időszak

Gyermekkedvezmény: 0 éves kortól 6 éves korig ingyenes (Szülőkkel egy szobában) , 6 éves kortól 10 éves korig 7 900 Ft / fő /éj (Szülőkkel egy szobában) 10 éves kortól 18 éves korig 9 900 Ft / fő/éj (Szülőkkel egy szobában) 

TIPP!: Gyerekbarát szolgáltatások: Gyerekágynemű, Fürdetőkád, Asztali etetőszék, Bébi étel melegítési lehetőség, Hordozható kiságy, Kiságy 

A kupont itt tudod megvásárolni

A négycsillagos Corso Boutique Hotel Gyula élénk belvárosának középpontjában, az üzleti és kereskedelmi centrumban fekszik, néhány percre csupán a jól ismert nevezetességektől. Kényelmes, rövid sétával elérhető a híres Gyulai Vár, a Várfürdő, a múzeumok, üzletek, éttermek, cukrászdák, szórakozóhelyek. A szálloda hátsó - parkoló felöli bejárata a gyulai korzóról nyílik, így a vendégek közvetlen a nyüzsgő sétálóutcán, az azt megtörő virágos parkokban, és hangulatos, szökőkutakban gazdag tereken találják magukat. Gyula Boutique szállodája a város minőségi szálláskínálatát gyarapítja. Főbb szolgáltatásai: wellness rész (szauna világ), melyben finnszauna, infraszauna, aromakabin, gőzkabin, sókamra, jacuzzi és masszázsszolgáltatások; valamint klubszoba áll a vendégek rendelkezésre, az üzleti utazókat pedig konferenciaterem és business centrum várja. A vendéglátást a nemzetközi és speciálisan gyulai reggelin és svédasztalos félpanzión túl, a szálloda kávézója és bárja látja el.


Fészek Aparmanház - Gyula - 18 990 Ft

5 nap/4 éjszaka 2 vagy 3 főre
Felhasználható: 2020.12.20-ig a szabad kapacitás függvényében

  • Több utalvány egyszerre is felhasználható
  • Kizárt időszak: állami és egyházi ünnepek, Pálinkafesztivál, Kolbászfesztivál
  • 2 felnőtt + 1 gyermek (max. 10 éves korig) részére, önellátással: 18.990.- Ft/
  • Májusi és szeptemberi hétvége felár (május 01-31. és szeptember 01-30. között fizetendő): 3.000.- Ft/kupon
  • Nyári felár (június 01 - augusztus 31. között fizetendő, hétköznap és hétvégén egységesen, nincs különbség): 8.000.- Ft/kupon

Gyermekkedvezmény: 1. gyermek (10 éves korig): ingyenes (tartalmazza a fenti csomagár), 1. gyermek (10 - 14 éves korig): (+ 1 500 Ft/éj), 1. gyermek (14 - 18 éves korig): (+ 2 250 Ft/éj), 2. gyermek (csak családi szobában) (14 éves korig): (+ 1 500 Ft/éj), 2. gyermek (csak családi szobában) (14 - 18 éves korig): (+ 2 250 Ft/éj), 3. gyermek (csak családi szobában) (14 éves korig): (+ 1 500 Ft/éj), 3. gyermek (csak családi szobában) (14 - 18 éves korig): (+ 2 250 Ft/éj)


A kupont itt tudod megvásárolni. 

A 2019 tavaszán megnyílt Fészek Apartmanház 300 lépésre található a Gyulai Várfürdő Kőhíd bejáratától (tavasztól őszig), és kb. 450-re a Fahídtól (egész évben).
A megújult, otthonos szálláshely, a város egyik legnagyobb zöldterületén, a központtól 10 percre, a Csigakert közvetlen közelében, csendes helyen, értékarányos áraival és folyamatos akciókkal várja a pihenni, kikapcsolódni vágyókat.

A kényelmesen berendezett lakóegységek mindegyikében található zuhanyozó/WC, klíma, síkképernyős TV, ingyenes WIFI, továbbá jól felszerelt konyhasarok biztosít lehetőséget az önellátásra. Az emeleten két apartman önálló balkonnal rendelkezik, a földszinten közös használatú fedett terasz biztosít lehetőséget baráti beszélgetésekre, borozgatásokra. 


A cikk készült: 2020.06.16. by Anya-talpaló Mea



Az Akciós utazási ajánlatokat a www.anyatalpalo.hu weboldal a www.relax7.hu weboldalról, mint reklám felületet biztosító veszi át. Az utazási ajánlatok részleteit a hivatkozott www.relax7.hu oldal tartalmazza. Az Anya-talpaló oldal minden felelősséget kizár a reklámozott utak megvásárlását, valamint beváltását illetően. Az utazási ajánlat vonatkozásában szerződéses kapcsolat a vásárló és a www.relax7.hu oldalon hirdető partner között jön létre, az Ajánlattal kapcsolatosan sem az Anya-talpaló oldal, sem a relax.hu nem szerződő fél. Bővebb információk itt.